A 17. század elején a Bocskai István nevével fémjelzett felkelés során az ekkor már hajdúként emlegetett fegyveres társadalmi csoport döntő befolyásra tett szert, mint Bocskai és a későbbi erdélyi fejedelmek fegyverforgató közössége. Az erdélyi fejedelmek először a Szabolcs vármegyéhez tartozó településekre, majd Bihar vármegyébe telepítették a hajdúk csoportjait, akiket a mindenkori nagyváradi parancsnok hívott harcba. A váradi vár körül kialakult védelmi gyűrű, amit a hajdútelepülések alkottak, egyik láncszeme lett Berettyóújfalu is, amikor 1608-ban Báthory Gábor fejedelem Nadányi Gergely kapitánynak és száz katonájának adományozta Berettyóújfalu és Szentkozma birtokrészeket. A beilleszkedés nem minden esetben ment zökkenőmentesen, a régi lakók nem részesültek azokból a kiváltságokból, amelyeket a hajdúk kaptak. Az összecsiszolódáshoz több mint száz év kellett és egy olyan körülmény, ami minden itt élő emberre kihatott. A török visszafoglaló háborúk (1683–1699) vége felé az egyre jobban kiépülő adminisztráció kétségbe vonta azokat a kiváltságokat, amelyeket a hajdúk lakta városok nyertek el az erdélyi fejedelmektől és amelyeket több alkalommal a magyar király is megerősített. A privilegizált területek (jászok, kunok, hajdúk) egyre nagyobb nyomás alá kerültek és az 1700-as évek elején sorra vesztették el azokat a mentességeket, amelyeket katonáskodásukért cserébe kaptak. Erre a sorsra jutott a bihari hajdúvárosok nagyobb része is, amelyek közül több mint egy tucat – köztük Berettyóújfalu is – Esterházy Pál nádor kezébe került, az elmaradt nádori fizetéséért cserébe. A hajdúvárosok sokáig sérelmezték jogaik elvesztését, nem csoda, hogy az elsők között fogtak fegyvert II. Rákóczi Ferenc oldalán. A vesztes szabadságharcot követően minden remény elszállt azzal kapcsolatban, hogy régi fényükben tündökölhessenek ezek a települések. Az Esterházy család derecskei uradalmához tartozó egykori hajdúvárosok csak a 19. század második felében, 1865-ben, tudtak megszabadulni a számukra terhes léttől. Az uradalom megszűnését követően sem állhatott vissza a régi világ, a kiegyezést követő közigazgatási rendelkezések az egykori mezővárosokat nagyközségi, községi szintre sorolta be, elvesztve minden korábbi kiváltságot, beillesztve őket az ország szövetébe.