A dualizmus és a két világháború közötti korszakban is városi ambíciókat dédelgető Berettyóújfalu Hajdú-Bihar megye 1950-ben való megalakulása után, a Hajdúság mellett „elveszve”, ezirányú céljait kénytelen volt félretenni. A státusz kérdés az 1970-es évektől kezdődően kerül ismét napirendre: az 1971-ben meghirdetett Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció célja számos település – köztük Berettyóújfalu – várossá fejlesztése volt. Ezen folyamat kezdő lépésének tekinthető a szomszéd település Berettyószentmártonnal való egyesülés 1970-ben, ami után a nagyközség középfokú központtá felminősítve önálló pénzügyi és gazdálkodási jogkört kapott. A közigazgatási változások után – megfelelő állami segítségnyújtással – kezdetét vehette a település modernizációja. Az előtérbe került ipar haladása más ágazatok, elsősorban az egészségügy és az oktatás javulását is elősegítette. A megnövekedett lakosságszámmal lépést tartandóan ezekben az években a berettyóújfalui dr. Zöld Sándor Kórház nagyarányú fejlesztéseken és állomány-növelésen esett át, a településen tanuló diákok száma pedig 1979-ben elérte az 1600 főt, méltán alapot adva a kortársak által adott „iskolaváros” elnevezésre. A várossá való kinevezést a ’70-es évek közepén ugyan még nem javasolták, a gyors ütemű, minden szegmenst érintő növekedés hatása belátható időn belül hozta meg eredményét: 1979. január 1-i hatállyal Kállai Gyula miniszterelnök – Berettyóújfalu szülötte – Berettyóújfalu települést hivatalosan is várossá nyilvánította.