A paraszti közösségben a gyermekek a játék, a rájuk bízott feladatok révén belenevelődtek a munkaközpontú paraszti társadalomba. Fokról fokra elsajátították, megalapozták, azokat az ismereteket, közösségi tudást, amire későbbi életükben elengedhetetlenül szükségük volt. A munkának nemcsak értékteremtő, hanem fontos értékmérő szerepe is volt. Hatéves kortól kezdve a kisgyermekeket már munkára fogták: eleinte a libák legeltetését bízták rájuk. A lányok nagyobb gazdák kisgyermekeire vigyáztak, pesztonkának álltak.

A kisgyermekek egyszerű játékaikat saját maguk, ritkán a felnőttek segítségével készítették el. Ilyenek voltak például a lányok kukoricacsutkából, rongyból készült babái, a fiúk kórógazdaságai: jószágok, szekerek, gereblye, borona, kút, vályú. Ezekkel a játékokkal a felnőttek munkáit utánozták.

A török kiűzése utáni időszakban, a 17. század végén alakultak meg területünkön az első egyházi iskolák. Az Eötvös-féle népoktatási törvény vezette be 1868-ban az általános tankötelezettséget, 6–12 éves korig. A falusi iskolákban ún. osztatlan oktatás folyt: egy-egy tanító egyetlen helyiségben, egyszerre foglalkozott minden korcsoporttal. Az elemi ismeretek közé számított az írás-olvasás, a számtan, de tanultak a gyermekek az iskolában hit- és erkölcstant is, osztályzatot kaptak éneklésre, rajzolásra, testgyakorlásra. Berettyóújfaluban az elemi iskolákból kikerült gyermekek oktatására 1905-ben alapította meg Brózik Dezső a Községi Önálló Gazdasági Népiskolát, amelyet néhány év múlva követett a derecskei intézmény is. Az 1910-es években kezdték el szervezni a nagyobb településeken (Berettyóújfaluban, Derecskén) a polgári fiú- és leányiskolákat, Magyarország trianoni területvesztesége után a környék gazdaifjai számára Magyar Királyi Téli Gazdasági Iskola létesült. A két világháború közötti Magyarország jellegzetes ifjúsági szervezete volt a leventeintézmény, illetve a cserkészmozgalom is ekkor élte virágkorát.