A gyermekkorból kinőve a lányok 15-16 éves korban eladósorba kerültek, a fiúk 16-18 évesen léptek a legények soraiba. A lányok ekkorra megtanultak szőni, fonni, főzni, kenyeret sütni. Elkészítették a stafirungjukat: a festett ládában elhelyeztek minden olyan maguk szőtte textilféleséget (ágynemű, törölköző stb.), amire majd háziasszonyként szükségük lehetett. A fiúk ismerték a földművelés, állattartás alapjait, tudtak kaszálni, szántani-vetni, jól bántak a nagy jószággal.

A fiatalok társas életében az ismerkedést elősegítő közös munkaalkalmak közül a legjelentősebb az őszi dörzsölő és a téli fonó volt. Vasárnap délutánonként táncolót vagy cuhárét, gyepi bálokat rendeztek.

A leányok különböző jósló hagyományokkal igyekeztek megtudni, ki lesz a férjük. A legények választottjuknak maguk vagy egy ügyes kezű társuk által készített munkaeszközt (mángorlót, sulykot, rokkát, guzsalyt, orsót), vagy vásárban vett pántlikát, mézeskalácsszívet ajándékoztak.

A fiatalok párválasztásába – különösen a módosabbaknál – a család is beleszólt, elsősorban az apa és a nagyszülők szava volt a döntő, a legfontosabb szempont a vagyon volt. („Suba subához, guba gubához”) Szigorúan ügyeltek arra, hogy református legény református leányt vegyen el feleségül.

A leánykérőbe érkező, nem kívánatos legénynek látogatása után az „ottfelejtett” szűrét kitették a házból.