Berettyóújfalu 1921 előtt nagyközségi formában működve Bihar vármegye egyik járásközpontjaként mintegy 19 település központja, a térség – elsősorban kereskedelme által – gazdasági és kulturális csomópontja. A trianoni diktátum értelmében a vármegye 10 609 km² területének és 582 132 fős lakosságának 75%-át Romániához csatolták. Berettyóújfalu a dualista időszak kezdete óta tartó városiasodását figyelembe véve az új megyeszékhely kijelölése sem érdemi vita, sem mérlegelés tárgyát nem képezte, így 1921. január 1. után után településünk lett Csonka-Bihar vármegye központja. A tragédia miatti kényszerfordulat Berettyóújfalu történetében igen ambivalens élethelyzetet eredményezett. A megyeszékhellyé alakulás feladata, az elsősorban anyagi, infrastrukturális és közigazgatási kritériumok teljesítése a települést addig soha nem látott kihívások elé állította. További súlyos problémát okozott a vármegye elcsatolt részéről és Erdély más területeiről érkező menekültek helyzete: a Bihar újjászervezésén fáradozó köztisztviselők és közalkalmazottak szociális ellátása és egzisztenciális kárpótlása is erőn felüli kapacitást követelt, nem beszélve a vagonlakók létminimum alatti helyzetéről. A központtá válással ugyanakkor a már említett, több évtizede zajló városiasodó folyamat is új értelmet és lendületet nyert: a „faluváros” – ahogy a korszakban nevezték, utalva a település kettős identitására – az egyértelmű kényszerpálya ellenére is történetének leggyorsabb és legnagyobb mértékű fejlődésén ment keresztül. 1921 és 1928 között zajlottak le a korszak legnagyobb beruházásai: többek között ebben az időszakban adták át az új vármegyeháza épületét, az országban első Leventeházat és Gazdatanácsadó Állomást, és a csonka vármegye első és egyetlen egészségügyi intézményét, a Gróf Tisza István Közkórházat.