A pákászok a mocsárvidék halászó, vadászó, gyűjtögető életmódját folytatták, a mocsár mélyén nádból, gyékényből, sárból készült pákászkunyhóban éltek. Elnevezésük a páka szóból ered, mely a nád és a gyékény buzogányalakú virágát jelenti, amit a réti emberek tűzgyújtáshoz és párnatölteléknek gyűjtöttek és használtak. Tudunk olyan pákászokról, akik puszta kézzel is tudtak halat fogni, de a tapogató, a varsa és a vész is a kedvelt halászati eszközeik között szerepelt. A tapogató egy buraszerű háló, amelyből a hal nem tud kiúszni, míg a varsa olyan vesszőből font háló, amivel a víz fenekéről lehetett kifogni a halat. A vész – vagy veszje – nádból készült, melyet a kerítéshez hasonló, vízbe vert karók tartottak és a halakat az úgynevezett vészfejbe terelték, ahonnan hálóval szedték ki azokat. A pákászok vadászat útján jutottak húshoz és szőrméhez, illetve közülük kerültek ki a farkasvadászok is, általában veremmel, lándzsával és ostorral fogták a farkast, jól ismerték az állat természetét. A menyétet, görényt, borzot, nyulat, rókát hurokkal és csapdával fogták, a vaddisznót veremmel. A réti méhészkedést is a pákász tevékenységei közt találjuk, kunyhóik körül akár 50–100 méhcsaládot tartottak, de a vadméhek mézét is begyűjtötték. Folyóinkat olyannyira ismerték, hogy a vízi személy- és teherszállítást is pákászfoglalkozásnak tekintették, meg tudták különböztetni a Berettyó, a Körös és a Tisza vízét színük és folyásuk alapján. Télen, a befagyott vizeken lábbelijükre erősített jégpatkó segítségével közlekedtek. Ehető mocsári növényeket, vadmadarak tojásait, színes tollait gyűjtögették, valamint a különböző vízimadarak szelídítésével is foglalkoztak. Ez a Sárrétre jellemző életforma a földrajzi viszonyok hatására alakulhatott ki, hiszen a nagy kiterjedésű vizes terület rákényszeríthette a szegényebb, esetleg a paraszti munkára nem alkalmas embereket erre a gyűjtögető, falvaktól távolabbi életmódra.