A cserkészet egy önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom, amely mindenki számára nyitott, származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül. Célja testben-lélekben ép, hazaszerető, önálló és talpraesett, természetbarát fiatalok jellemformálása, gyakorlati nevelésen keresztül. A cserkészet kialakulása a 20. század elejére nyúlik vissza, elméleti és gyakorlati megalkotója Sir Robert Badell-Powell (cserkésznevén Bi-Pi) brit tábornok volt. A cserkészmozgalom 1908-as angliai megalakulása után csakhamar nemzetközi méretűvé vált és rövid időn belül Magyarországra is eljutott. 1914-ben már több mint 3000 cserkészt tartottak számon az országban. Az első világháborús veszteségek, majd a trianoni diktátum megtizedelte az ország cserkészlétszámát. Mindezen negatívumok ellenére a magyar cserkészmozgalom 1920-tól kezdve dinamikus fejlődésnek indult, és csakhamar az európai cserkészet központjává vált. A talpra állás időszakában a mozgalmat Csonka-Biharban is új alapokra kellett fektetni, külön hangsúlyt adva a nemzeti összetartozás érzésének. A cserkészmozgalom egységes irányításának és támogatásának céljából szervezték meg 1928-ban a Biharvármegyei Intéző Bizottságot, melynek elnökévé dr. Fráter László alispánt, az ifjúsági egyesületek lelkes barátját és pártolóját választották meg. A bizottság a vármegye közéleti és társadalmi vezetőiből pártoló tagokat toborzott, akik évi anyagi hozzájárulásukkal is segítették a bihari cserkészet működését. A hivatalok és a lakosság is megbecsülte a cserkészmozgalmat, a községek pedig költségvetésükben gondoskodtak a csoportokról. A debreceni IX. cserkészkerület ellenőrző tisztje és a Bihar vármegyei cserkészek vezetőtisztje dr. Barcsay Károly volt, aki 1943-ban az utolsó Nemzeti Nagytábort szervezte meg a második bécsi döntéssel visszacsatolt partiumi Barátka-Jádremetén.